2012. október 13., szombat

Triplacsokis Milkás Muffin

Réka barátnőmnek már két éve ígérem, hogy születésnapjára elkészítem ezt a nagyon csokis muffint, de olyan lehetetlen időpontban van a születésnapja, hogy soha nem jutottam el az elkészítéséig. Most egy hónappal korábban elő születésnapi ajándékként készítettem el. :)

A recept nem a sajátom, hanem egy téli Milka promóciós kiadványban találtam rá, de azóta is nagy kedvence a családomnak és a barátaimnak!

Hozzávalók:
200 g Milka alpesi tejcsokoládé
250 gr liszt
250 g alacsony zsírtartalmú joghurt
100 g cukor
2 tojás
4 evőkanál tejszín
2 kávéskanál sütőpor
2 evőkanál kakaópor
75 ml olaj

A csokoládét aprítsuk fel késsel kis darabokra vagy reszeljük le. A felét keverjük bele a tejszínbe,
melegítsük fel, majd a kapott csokoládémasszát tegyük be a hűtőbe 30 percre, és hűtsük le.
Ezalatt a sütőt 200 ˚C-ra melegítsük fel. A maradék csokoládét keverjük össze a liszttel, a sütőporral és a kakaóval – csak rövid ideig, és lazán keverjük. A tojásokat a joghurttal, cukorral és olajjal kézi
habverő segítségével verjük fel. A tészta felét öntsük papírformával kibélelt muffin formába. A hideg
csokoládémasszából teáskanállal formáljunk 12 kis golyót, amelyeket a muffinok közepébe helyezünk. Borítsuk be a maradék tésztával a tetejét és süssük 15 percig.


A tetejére én csokoládé ganache-t szoktam tenni, ettől lesz igazán CSOKOLÁDÉS!!!






Lime-os krémsajtos répatorta

Már nagyon régóta tervezem, hogy készítek egy tepsi répa tortát. Hát múlt hétvégén jött el az idő, hogy a tettek mezejére lépjek.
Nóri barátnőmtől kaptam egy nagyon finom répa torta receptet, amit volt szerencsém az ő elkészítésében kóstolni.
A recept a következő:

Almás-répás-mazsolás sütemény

Hozzávalók (20 cm átmérőjű tepsihez): 225 g liszt, 1,5 tk. sütőpor, fél tk. só, 1 tk. fahéj, 5 ek. növényi olaj, 1 narancs reszelt héja és 4 ek. narancslé, 140 g barna cukor, 140 g reszelt sárgarépa, 1 közepes alma lereszelve, 85 g mazsola, 50 g tökmag, tetejére porcukor

1. Sütőt előmelegíteni (légkeveréses: 160 fok, gáz: 4-es fokozat, villany:180 fok) és kikenni a tepsit. Egy tálban összekeverni a lisztet, sütőport, sót és fahéjat egy másikban pedig a a cukrot, olajat, narancslevet.

2. A narancsos keveréket a lisztesre önteni és hozzáadni a reszelt sárgarépát, almát, mazsolát, tökmagot és reszelt narancshéjat. Alaposan összekeverni és mehet a tepsibe.

3. 50-60 percig sütni, megszurkálni, hogy a közepe is átsült-e.
 
 
Nos én kicsit átformáltam a receptet, mert nem volt kedvem méricskélni ezért maradt a bögrés módszer:) A narancsot, a tökmagot elhagytam, helyette mandulát és diákcsemegét használtam. A sütemény tetejére szilvát tettem. Fűszerként pedig fahéjat, szerecsendiót, gyömbért, szegfűszeget használtam.
A sütemény tetejére mascarponéból, lime-ból, porcukorból készítettem egy glazúrt.
Szóval csináltam egy Nóri ihlette répa tortát újragondolva! De legközelebb az eredeti recept szerint fogom készíteni:)
 
A legfőbb kritikusom a párom!:)
SUSÚ szerint a "LIME miatt nagyon pikáns lett a végeredmény, de legközelebb vágjam félbe és tegyek bele többet, mert így kicsit fojtós a végeredmény."
 
 


 
 
 
 
 


60. születésnapra készített "túratorta"

Párom nagybátyjának, Misunak készítettem a meglepetés születésnapi bulijára ezt a  bakancsos tortát.
A torta belseje klasszikus Dobos torta volt.

Misu igazi nagy túrás, így a téma adott volt, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy a torta legyen bakancs formájú vagy a tortára kerüljön a bakancs...
Az az igazság, hogy a formatortákhoz még kicsinek érzem magam, ezért úgy döntöttem, hogy a bakancs kerül a tortára:)
Sajnos szokás szerint éjszakánként készítettem a tortát, így nem minden részletével vagyok megelégedve, de még így is sikerült az ünnepeltnek igazán nagy örömet okoznom vele!

Misu ezúton is még egyszer nagyon boldog 60. születésnapot kívánok Neked! ;)





Nyári egres torta és egy megunhatatlan kedvenc a London szelet

Már elég rég nem írtam és ezért többektől kaptam már szemrehányást...:)
Az az igazság, hogy nem volt időm mostanában sütni. Szakvizsgáztam...


Nagyon szeretem az egrest, ezért Nagyim meglepett egy kilóval, de sajnos nem tudtam mindet megenni és gondoltam felhasználom a felesleget egy tortához:)
Az Egres Tortát egy kellemes balatoni borozgatáshoz készítettem, mivel az egres fanyarsága igazán jól illik a balatoni fehérborokhoz.
Szokás szerint túlvállaltam magam és többet sütöttem, mint ami elfogyott volna, de ez már nem fog megváltozni!






A London szelet (vagy ahogy Ági hívja London Pepi) egy igazán gyors és finom sütemény. Szerintem majdnem minden családban a nagymamák sztenderd süteménye.


Hozzávalók:
Tészta
- 4 tojás sárgája
-  25 dkg liszt
- 10 dkg cukor
- 15 dkg vaj/margarin

Töltelék
- baracklekvár
- 4 tojásfehérje
- 15 dkg cukor
- 20 dkg dió
- 1 csomag vaníliás cukor

Miután a vajat a liszttel összemorzsoltuk, hozzáadjuk a  a tojások sárgáját s a cukrot. Egy könnyen gyúrható/nyújtható tésztát kell kapnunk. Egy 20X30 cm-s formát kivajazunk és a tésztát belesimítjuk, 180°C-on elősütjük a tésztát kb. 15 percig.


A tojások fehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval és a cukorral, majd óvatosan beleforgatjuk a diót.


Az elősütött tésztára baracklekvárt (szerintem a házi az igazi) kenünk és rásimítjuk a tojásfehérjés diós habot.


180°C-on 20 perc alatt készre sütjük a tortát.
Én alul felül sütési funkciót használtam.

Sajnos a képeket csak szállítás után sikerült elkészíteni.




2012. július 15., vasárnap

Születésnapi epres túrós karamellás torta

A megígért torta!:)))

Párom 30. születésnapjára egy epres túrós mascarponés karamellás tortát készítettem. Sajnos a 4 órás utazás megviselte a tortát, de az íze még így is csuda fini volt. Mostanában időhiányban szenvedek és így többnyire Zila tortaformában készítek tortákat, mert lényegesen haladósabb, mint a burkolt torták készítése. Ráadásul a meleg napokban még kedve sincs az embernek bekapcsolni a sütőt.:)

Ez lett a végeredmény:







2012. június 3., vasárnap

Életjel

Szánom bánom, hogy mostanában nem jelentkeztem, de kicsit sűrű napjaim vannak és sütni sem sütöttem semmit, amitől igazán szomora vagyok :(((((((


Egyetlen említésre méltó ténykedésem a konyhában S. szülinapi tortája volt. Párom 30. meglepetés szülinapi bulijára készítettem egy epres mascarpones tortát Zila tortaformában. A bulira párom kedvenc zenekarának a tribute zenekarát, a Metallust-ot hívtuk meg... A buli fergeteges volt, amit ezúton is nagyon köszönök a Zenekarnak!

A tortát és a receptet a következő bejegyzésemben fogom részletesen bemutatni, mivel sajnos a tortáról készített képek még nem állnak a rendelkezésemre...


Mostanában kísérletezem több IR diétás étellel több kevesebb sikerrel... hát most inkább kevesebbel. Sajnos figyelnem kell rá, hogy milyen és mennyi szénhidrátot fogyasztok (talán ez is közrejátszik hogy kevesebbet sütök) de a minap annyira megkívántam a palacsintát méghozzá a sós palacsintát, hogy kísérletezni kezdtem...
Gondoltam nem bűnözök nagyon és nem fehér lisztből készítem... Hát ez volt a probléma! Teljes kiőrlésű lisztből sajnos nem sikerültek jól a palacsinták, de nem adtam fel a próbálkozást és a zabliszttel készített változat már nem okozott csalódást!:) Szóval aki egy kis változatosságra vágyik cserélje fel a fehér lisztet zablisztre és a szokásos recept szerint készítse el a tésztát, nem fog csalódni!


Zárom soraim, amint meglesznek a képei a fentebb említett születésnapi tortának ismét jelentkezem és ezt vehetitek fenyegetésnek!:))

2012. április 28., szombat

Esküvői Dobos torta


Egy kedves ex-kollégám - aki már a nyugdíjasok boldog táborát erősíti :))) - megkért, hogy a nagyobbik fiának a polgári esküvőjére készítsek egy visszafogott, indamintás bevont Dobos tortát, amin a középpontban a vőlegény és a menyasszony neve szerepeljen.

Nagyon izgultam mert életem első dobostortája (dob nélkü:)) ez volt... Állítólag finom lett a végeredmény, ami hájjal kenegette az önbizalmam:))) szóval lesz még folytatása a Dobos tortának, bár nem egyhamar, mert elég macerás 6 lapot egyesével megsütni...
A legnagyobb kihívást az írókázás jelentette! Utálok írókázni!!! Pláne éjjel 1-kor! Természetesen a nevek nem úgy sikerültek ahogy szerettem volna, de amikor már kb. tizenötször leírtam hogy "Veronika és Krisztián" elfogyott a türelmem és háttérbe szorult hajnalban a maximalizmusom ezért lett ilyen a végeredmény.