Réka barátnőmnek már két éve ígérem, hogy születésnapjára elkészítem ezt a nagyon csokis muffint, de olyan lehetetlen időpontban van a születésnapja, hogy soha nem jutottam el az elkészítéséig. Most egy hónappal korábban elő születésnapi ajándékként készítettem el. :)
A recept nem a sajátom, hanem egy téli Milka promóciós kiadványban találtam rá, de azóta is nagy kedvence a családomnak és a barátaimnak!
Hozzávalók:
200 g Milka alpesi tejcsokoládé
250 gr liszt
250 g alacsony zsírtartalmú joghurt
100 g cukor
2 tojás
4 evőkanál tejszín
2 kávéskanál sütőpor
2 evőkanál kakaópor
75 ml olaj
A csokoládét aprítsuk fel késsel kis darabokra vagy reszeljük le. A felét keverjük bele a tejszínbe,
melegítsük fel, majd a kapott csokoládémasszát tegyük be a hűtőbe 30 percre, és hűtsük le.
Ezalatt
a sütőt 200 ˚C-ra melegítsük fel. A maradék csokoládét keverjük össze a
liszttel, a sütőporral és a kakaóval – csak rövid ideig, és lazán
keverjük. A tojásokat a joghurttal, cukorral és olajjal kézi
habverő segítségével verjük fel. A tészta felét öntsük papírformával kibélelt muffin formába. A hideg
csokoládémasszából
teáskanállal formáljunk 12 kis golyót, amelyeket a muffinok közepébe
helyezünk. Borítsuk be a maradék tésztával a tetejét és süssük 15
percig.
A tetejére én csokoládé ganache-t szoktam tenni, ettől lesz igazán CSOKOLÁDÉS!!!
2012. október 13., szombat
Lime-os krémsajtos répatorta
Már nagyon régóta tervezem, hogy készítek egy tepsi répa tortát. Hát múlt hétvégén jött el az idő, hogy a tettek mezejére lépjek.
Nóri barátnőmtől kaptam egy nagyon finom répa torta receptet, amit volt szerencsém az ő elkészítésében kóstolni.
A recept a következő:
Nóri barátnőmtől kaptam egy nagyon finom répa torta receptet, amit volt szerencsém az ő elkészítésében kóstolni.
A recept a következő:
Almás-répás-mazsolás sütemény
Hozzávalók
(20 cm átmérőjű tepsihez): 225 g liszt, 1,5 tk. sütőpor, fél tk. só, 1
tk. fahéj, 5 ek. növényi olaj, 1 narancs reszelt héja és 4 ek.
narancslé, 140 g barna cukor, 140 g reszelt sárgarépa, 1 közepes alma
lereszelve, 85 g mazsola, 50 g tökmag, tetejére porcukor
1.
Sütőt
előmelegíteni (légkeveréses: 160 fok, gáz: 4-es fokozat, villany:180
fok) és kikenni a tepsit. Egy tálban összekeverni a lisztet, sütőport,
sót és fahéjat egy másikban pedig a a cukrot, olajat, narancslevet.
2.
A narancsos keveréket a lisztesre önteni és hozzáadni a reszelt
sárgarépát, almát, mazsolát, tökmagot és reszelt narancshéjat. Alaposan
összekeverni és mehet a tepsibe.
3. 50-60 percig sütni, megszurkálni, hogy a közepe is átsült-e.
Nos én kicsit átformáltam a receptet, mert nem volt kedvem méricskélni ezért maradt a bögrés módszer:) A narancsot, a tökmagot elhagytam, helyette mandulát és diákcsemegét használtam. A sütemény tetejére szilvát tettem. Fűszerként pedig fahéjat, szerecsendiót, gyömbért, szegfűszeget használtam.
A sütemény tetejére mascarponéból, lime-ból, porcukorból készítettem egy glazúrt.
Szóval csináltam egy Nóri ihlette répa tortát újragondolva! De legközelebb az eredeti recept szerint fogom készíteni:)
A legfőbb kritikusom a párom!:)
SUSÚ
szerint a "LIME miatt nagyon pikáns lett a végeredmény, de legközelebb
vágjam félbe és tegyek bele többet, mert így kicsit fojtós a
végeredmény."
60. születésnapra készített "túratorta"
Párom nagybátyjának, Misunak készítettem a meglepetés születésnapi bulijára ezt a bakancsos tortát.
A torta belseje klasszikus Dobos torta volt.
Misu igazi nagy túrás, így a téma adott volt, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy a torta legyen bakancs formájú vagy a tortára kerüljön a bakancs...
Az az igazság, hogy a formatortákhoz még kicsinek érzem magam, ezért úgy döntöttem, hogy a bakancs kerül a tortára:)
Sajnos szokás szerint éjszakánként készítettem a tortát, így nem minden részletével vagyok megelégedve, de még így is sikerült az ünnepeltnek igazán nagy örömet okoznom vele!
Misu ezúton is még egyszer nagyon boldog 60. születésnapot kívánok Neked! ;)

Nyári egres torta és egy megunhatatlan kedvenc a London szelet
Már elég rég nem írtam és ezért többektől kaptam már
szemrehányást...:)
Az az igazság, hogy nem volt időm mostanában sütni. Szakvizsgáztam...
Nagyon szeretem az egrest, ezért Nagyim meglepett egy kilóval, de sajnos nem tudtam mindet megenni és gondoltam felhasználom a felesleget egy tortához:)
Az Egres Tortát egy kellemes balatoni borozgatáshoz készítettem, mivel az egres fanyarsága igazán jól illik a balatoni fehérborokhoz.
Szokás szerint túlvállaltam magam és többet sütöttem, mint ami elfogyott volna, de ez már nem fog megváltozni!
A London szelet (vagy ahogy Ági hívja London Pepi) egy igazán gyors és finom sütemény. Szerintem majdnem minden családban a nagymamák sztenderd süteménye.
Hozzávalók:
Tészta
- 4 tojás sárgája
- 25 dkg liszt
- 10 dkg cukor
- 15 dkg vaj/margarin
Töltelék
- baracklekvár
- 4 tojásfehérje
- 15 dkg cukor
- 20 dkg dió
- 1 csomag vaníliás cukor
Miután a vajat a liszttel összemorzsoltuk, hozzáadjuk a a tojások sárgáját s a cukrot. Egy könnyen gyúrható/nyújtható tésztát kell kapnunk. Egy 20X30 cm-s formát kivajazunk és a tésztát belesimítjuk, 180°C-on elősütjük a tésztát kb. 15 percig.
A tojások fehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval és a cukorral, majd óvatosan beleforgatjuk a diót.
Az elősütött tésztára baracklekvárt (szerintem a házi az igazi) kenünk és rásimítjuk a tojásfehérjés diós habot.
180°C-on 20 perc alatt készre sütjük a tortát.
Én alul felül sütési funkciót használtam.
Sajnos a képeket csak szállítás után sikerült elkészíteni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)